Ggreen irodaberendezés logo
EN DE
Design Hét Budapest programok
2016. szeptember. 16

7 kihagyhatatlan program a budapesti Design Héten

Design hét / 7

Már csak egy hét és elkezdődik Magyarország legrangosabb design eseménye, a több mint 100 programot felvonultató Design Hét Budapest. Az idei év címadó tematikája a Design Anatomy, amely az ember és környezetének kapcsolatát járja körül. Vagyis azt mutatja be, hogy a mindennapi tárgyak megtervezését, mint például a mobil telefon vagy az edzőcipő, mennyire befolyásolják az emberi test adottságai. A programokat a szervezők különböző műfajok szerint csoportosították, lesznek workshopok, kiállítások, beszélgetések, design túrák, emellett több nemzetközi hírű designer is érkezik Budapestre. Mi most összeválogattuk 7 izgalmasnak ígérkező programot.

 

Központi értékek – Közös Örökségünk a Közép-Európai Kortárs Designban

Design térkép központi értékek

A Visegrádi Együttműködés létrejöttének a 25. éves évfordulója alakalmából a Design Hét az együttműködés országait – Csehországot, Lengyelországot és Szlovákiát – látja vendégül. A kiállításon a térség fiatal designerei mutatják be az izgalmas és formabontó alkotásaikat. A közös hagyománynak köszönhetően a tárlat tárgyai, több ponton is érintkeznek majd a magyar designerek munkáival. A kiállításhoz számos program is kapcsolódik, ezért érdemes többször visszalátogatni az Iparművészeti Múzeumba.

Helyszín: Iparművészeti Múzeum, 1091 Budapest, Üllői út 33-37.

Időpont: szeptember 24–november 20., kedd–péntek 10.00–18.00

További részletek

 

Touch Kiállítás – Vakon megbízol az ízlésedben?

Touch kiállítás megbízol az ízlésedben

A Touch a magyar ülőbútor-tervezők kiállítása, ahol a látogatók sötétben tapogatózva tudhatják meg, hogy mennyi dimenziót rejthet magában egy dizájn tárgy. Emellett olyan izgalmas kérdésekre is választ kaphatnak, hogy mi alapján ítélünk meg egy tárgyat és mely tulajdonságok alapján mondunk valamit kényelmesnek. A kiállítás tárgyai és elrendezése titkos, a tárlaton pedig vak vezetők kísérik majd végig a látogatókat. Persze a végén mindenre fény derül.

Helyszín: Brody Stúdió 1064 Budapest, Vörösmarty utca 38.

Nyitva tartás: szeptember 23–október 2. H–Szo 17.00–22.00

További részletek

 

Magyar Design – Részben és Egészben

Magyar design részben és egészben

A Magyar Design tárlaton a látogatók betekinthetnek a legújabb magyar dizájnbútorok formavilágába. A PDSIGN stúdiójában az érdeklődők akár részleteiben is megtekinthetik CODOLAGNI, Kerékgyártó András, a MOHA design és a PDSIGN munkáit. Az eltérő formanyelvű alkotásokat a tervezők a tárlaton játékba hozzák egymással, hogy bebizonyítsák: igenis létezik Magyar Dizájn.

Helyszín: PDSIGN Stúdió, 1085 Budapest, Üllői út 32. (15. ajtó)

Találkozás, beszélgetés a tervezőkkel: szeptember 29., 18.00

További részletek

 

Handmade Dreams – Kortárs cseh divatékszerek

Cseh divatékszerek nyaklánc üveg

A cseh üvegékszerek a minőségi kialakításuknak köszönhetően a világ egyik legdrágább bizsuinak számítanak. Napjainkban is tovább élnek az olyan kifejezések, mint „Bijoux de Bohéme”, „Jabloneci árú” vagy „Jabloneci”. A kiállításon a kortárs cseh alkotók különleges formatervezésű munkái láthatók, melyek tovább bővítik az üveg határait.

Helyszín: Iparművészeti Múzeum, 1091 Budapest, Üllői út 33-37.

Megnyitó: szeptember 24. 11.00

További részletek

 

Laoni – Jövőkép – A fenntartható design

Laoni divatbemutató ökodesign

Az ökodizájn a kortárs formatervezés egyik legizgalmasabb pontja. Ez nem pusztán egy stílusirányzat, hanem egy szemléletmód. A tervezők többsége manapság a kiemelkedő formatervezés mellett a fenntartható dizájnban is gondolkodik. A Design Hét keretein belül a hazai és európai tervezők munkáin keresztül látható az ökodizájn sajátos szemlélete. A tárlaton többek között  a Studio Swine Sea Cahir-je, Ariane Prin kerámiái és a PAPER UP!, valamint WYHOYS új ruha kollekciója is képviselteti magát.

Helyszín: LAONI La Store, 1072 Budapest, Klauzál tér 1.

Megnyitó: szeptember 26. 18.00

További részletek

 

Design Túrák

Concept Eyewear környezetbarát szemüvegek

A design túrák keretében ritkán látogatható helyszínekre vezetik el az érdeklődőket. A sétákon a látogatók betekinthetnek a világhírű Rózsavölgyi Csokoládé műhelyének a munkálataiba, a környezetbarát szemüvegkereteket gyártó Concept Eyewear műhelyébe, vagy a magyar high end hifi audió eszközöket készítő Bodor Audio manufaktúrájába. Emellett a Scent Poetry is kihagyhatatlan programnak ígérkezik, ezen a sétán Lipovszky Csenge illatesztéta vezeti be az érdeklődőket az illatok világába. A programokon való részvétel regisztrációhoz kötött, ezért érdemes minél hamarabb jelentkezni rájuk!

A túrákról további részletek

 

Visegrad Design Fair at WAMP

WAMP design vásár nemzetközi vendégek

A WAMP a minőséget jelenti a hazai dizájn márkák képviseletében. Az idei vásár különlegességet is tartogat, ugyanis a több száz hazai tervező mellett, szlovák, cseh és lengyel tervezők munkáit is megvásárolhatják az érdeklődők.

Helyszín: Millenáris Csarnok, D Hall, 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.

Design vásár: október 2., 10.00

Belépő: 500 Ft

További részletek

 

+1 DEÁK17 Programok

Gyerekprogramok várostervezés Deák17

A családosoknak a DEÁK17 három programja kínál jó kikapcsolódási lehetőséget. A programsorozaton a gyerekek olyan személyes tárgyakat, eszközöket készíthetnek, amelyek különböző érzékszerveikre hatnak. Emellett lehetőségük lesz egy város megtervezésére is, végül pedig megismerkedhetnek, a START art szakmai beszélgetésen, az urbanista, építész és tájépítész szakmákkal.

Helyszín: 1052 Budapest, Deák Ferenc u. 17 (I. emelet)

Időpont: Családi foglalkozás: szeptember 24. 10.00-12.30

Várostervezés: szeptember 27-29 10.00-13.00 és 15.00-18.00

Szakmai beszélgetés: október 1. 10.00-12.00

További részletek